Médiapedagógiai prevenciós program a TANDEM Fejlesztési Alap támogatásával

Médiapedagógiai prevenciós program

Az Ökumenikus Segélyszervezet „TANDEM Fejlesztési Alap” néven 2012-ben pályázati programot indított, melynek keretében 2012-2014 között több pályázati körben, vissza nem térítendő támogatásként összesen több mint 200 millió forinttal támogatta a magyarországi szociális szektort. Egyesületünk a harmadik pályázati kiíráson – a modernizációs veszélyekre felkészítő komplex prevenciós programok – támogatást nyert Médiapedagógiai prevenciós program kialakítása és megvalósítása címen. A projekt 2014 második felében zajlott.

A programban a médiában megjelenő erőszak kezelése, feldolgozása, illetve a biztonságos és felelős internethasználat témakörökben készült el két foglalkozáscsomag.  Célkitűzésünk az volt, hogy pedagógusok számára színvonalas, módszertanilag megalapozott, kipróbált, egyszerűen alkalmazható anyagot alkossunk. Mindkét témakörben 2×90 perc gyermekfoglalkozás, és 1×90 perc szülői csoport megtartásához szükséges foglalkozás leírások, illetve mellékletek kerültek a csomagba.

A médiaerőszak foglalkozások célja, hogy segítse a 11-12 éves korosztályt a médiában megjelenő erőszak azonosításában és ennek segítségével feldolgozásában, kezelésében.

Az internetbiztonság órákon a diákok a saját médiahasználatból kiindulva fedezik fel az internet veszélyeinek típusait, értik meg, miért valódiak ezek a veszélyek. Megismerik az interneten való viselkedés két aspektusát: az online profil kialakításának szempontjait, felelősségét, illetve az online zaklatás, bántalmazás veszélyeit, kezelési lehetőségeit.
A foglalkozásokat párhuzamosam két budapesti egy egri és egy oroszlányi általános iskolában próbáltuk ki, összesen közel 150 gyerek, és 50 szülő vett részt a programban. A tapasztalatokat beépítettük a végleges változatba.

A foglalkozáscsomagok erről az oldalról letölthetőek.

A program keretében elkészült négy oktató számítógépes játék, amelyek a korosztály, illetve szüleik számára kínálnak játékos feldolgozási és tanulási lehetőséget a két témakörben. A játékok elérhetőek itt.

Emellett a médiapedagógia szerepéről, jelentőségéről, módszertanáról elkészült a “Média MI? médiapedagógiai (a)lapozó” című kisfilm.

 

Screenshot from 2014-10-05 23:29:20

Share Button

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.