Tanároknak

Egyre több szülő igényli, hogy a gyereke tanuljon a médiáról az iskolában, és az oktatási rendszer is felismeri, hogy szükség van médiafogyasztásra nevelésre az iskolában, egyre több tanár szeretne médiapedagógiát tanítani az iskolában.

De hogyan tanítsunk ilyen megfoghatatlan dolgot, mint a médiaműveltség? Amihez nem tartozik szigorú tananyag és kötelező irodalom, ahol a dolgozatkérdésekre nem egyetlen helyes válasz létezik, és amivel kapcsolatban a diákoknak kritikai gondolkodásra és önismeretre is szükségük van?

Hogyan adhat át a tanár ilyesfajta tudást, különösen a kicsiknek?

Először is úgy, hogy kérdez. A gyerekek nagyon kíváncsiak. Ha megtanítjuk őket arra, hogy a jó kérdést tegyék fel, azzal elindítjuk őket a kritikai gondolkodás felé.

Másodszor pedig úgy, hogy a diákok tevékenységeken keresztül, élményszerűen szerzik meg az ismereteket. A médiaoktatáshoz azért nem tartozik kötelező olvasmánylista, mert a gyerekek saját élményeiből, ismereteiből indul ki, sokszor az ő kérdéseikre, élethelyzeteikre ad választ.

A tanárnak is a szokásostól eltérő szerepben kell megjelennie a foglakozásokon. Ebben az esetben nem az iskola hagyományos céljai, a tananyag elsajátíttatása a hangsúlyos, hanem a személyes médiaélményeken alapuló élményfeldolgozás, a meglévő ismeretek strukturálása, kiegészítése, tágabb kontextusban való elhelyezése. Éppen ezért a tanárnak nem a hagyományos ismeret-átadói, „mindentudó” szerepben kell fellépnie (ez nem is lenne mindig megvalósítható, hiszen a médiatartalmakkal a diákok sokkal jobban tisztában vannak, mint a tanár – ez természetes is, hiszen itt az ő médiafogyasztásukról van szó.) A tanár inkább háttérbe húzódó segítő (facilitátor).

Share Button

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.