A Picur viaDal nevű rendezvényen 2014 március 23-án a Petőfi Csarnokban az előzetes internetes szavazás alapján kiválasztott tizenhat dal hangzik el, ebből választják ki a győztest. A Picúr Rádió kifejezetten gyerekeknek szóló internetes (mobilon) is hallgatható rádió, amely a dalok mellett meséket, mondókákat is bemutat, kiváló lehet arra, hogy a...
Tévébölcsi, avagy médiafogyasztás 3 éves kor alatt (1. rész)
Ahogyan azt előző cikkünkben (Filmészlelés, filmbefogadás óvodás és kisiskolás korban) is jeleztük, szeretnénk szólni a három év alatti korosztály médiahasználatáról, hiszen ez a téma is igen fontos, és aktuális kérdéseket vet fel, elsősorban a szülők számára. (tovább…)
Tévébölcsi, avagy médiafogyasztás 3 éves kor alatt (2. rész)
Mit károsít a korai tévézés? A korai tévézés elleni érvek számos kiindulópontból fogalmazhatók meg. Vannak kutatók, akik (Spitzer, 2005) az agyfejlődés kontextusában magyarázzák a potenciális veszélyeket. Fő érvük szerint a korai, nagy mennyiségű televíziózás csökkenti azoknak az idegsejt kapcsolódásoknak a számát, amelyek később a komplex kognitív funkciókhoz szükségesek. (tovább…)