Te kémkedsz a gyereked után az interneten?

Az adatvédelem kérdése ma aktuálisabb, mint valaha. Tudjuk, hogy a nagy médiaeszköz-gyártó cégek és az állam kémkednek utánunk. Vajon ezt teszik a szülők is?

Lehetetlen ellenállni a kísértésnek, hogy a gyerek után szaglásszunk, ha véletlenül nyitva hagyta a Facebookot a számítógépen. Ha a pillanatnyi zavar enyhül, rájövünk, hogy a világ nem omlik össze, hiszen mi baj származhat abból, ha csak egy ilyen icikepicikét bepillantunk a nyúl barlangjába a tizenévesek Csoadországában? Én megtettem, és nem szégyellem magam. Talán egy kicsit zavarban vagyok, de nincs lelkiismeretfurdalásom.

Persze a nálam radikálisabbak évekig követik összes gyermekük minden lépését az interneten, beleértve azt is, hogy billentyűzet-figyelő programot telepítenek a gépükre, hogy lássák, miről csetelnek a gyerekek a barátaikkal.

Mathew Ingram, aki itt írta meg vallomásait, hozzáteszi, hogy a gyerekek tudták, hogy figyeli őket, de azt nem, hogy mekkora mértékben. A kormányzatok és a Google már beismerték, hogy nem tartják tiszteletben az adatvédelmet (privacy). A szülők vajon mikor vallanak?

Az az érvelés, hogy online adatvédelem nem létezik, egyre igazabbnak tűnik, és végül is ez az, amit a gyerekeknek is meg kell tanulniuk. Ingram lánya beismerte, hogy jobban odafigyel arra, mit posztol, mióta tudja, hogy a papa figyeli. Valami olyasmi ez, mint amikor a Nagy Testvér figyel; az ember nem tudja, mikor és mit lát, ezért igyekszik jobban viselkedni. Ingram lánya állítása szerint a kontroll hatására egyre többet értett meg abból, hogy mi helyes és mi nem.

Ilyesfajta nevelési kérdésekkel korábban nem kellett szembesülni, hiszen ez teljesen más, mint hogy belenézhetek-e a gyerek naplójába, vagy sem.

Mi, gyerekek és felnőttek, menet közben tanulunk, de vannak dolgok, amelyek nem változnak. A gyerekek mindig gyerekek maradnak, a felnőttek pedig felnőttek. Ez pedig lefordítható arra, hogy “adj nekünk lehetőségeket, és mi feszegetjük a határokat”, és “adj nekünk lehetőséget, és visszatartunk”.

A gyerekek utáni leselkedés sokkal messzebbre visz. Tudatában vagyunk annak, hogy valamivel foglalkozik a neten, amihez nem férhetünk hozzá, de ha követjük őket, nem csak a bizalmukat veszítjük el, hanem elkerülhetjük a kínos témákról való fontos beszélgetéseket is. Márpedig a leskelődés nem helyettesítheti ezeket a beszélgetéseket.

Akinek megadatott már az az élvezet, hogy a saját fiával beszélgessen a rajzos pornó témájú Google-keresésről, érezheti, hogy ebben a helyzetben már a szülő a kényelmetlenebb szerep.

Ráadásul a szülőnek nem kell kivárniuk, hogy valóban veszélyt jelző nyomokra bukkanjanak, előbb kell beszélni ezekről a témákról a gyerekekkel.

Ingram példája az, hogy fölfedezte, hogy 13 éves lánya cigizett egy buliban. A feleségével együtt leültek beszélgetni a lányukkal, de nem árulták el, honnan szerezték az információt. Ez persze nem igazolja az eljárást, de ennél sokkal súlyosabb dolgok is kiderülhetnek, például az öngyilkossági szándék.

Az első látogatásom a fiam Facebook-profilján elég eseménytelen volt, a legnagyobb problémája a focicsapata veresége volt. Minden rendben, gondoltam.

A következő alkalommal egy nyitva hagyott chatablakot találtam a gépemen, a szöveg egy kicsit aggasztónak tűnt. “Senkinek ne mondd el mi történt!!! OK?!!!” Mindenesetre megálltam, hogy ne rohanjak hisztérikusan a szobájába, és faggassam ki arról, mi történt.

 Ehelyett szóltam neki, hogy nyitva hagyta a Facebookot a gépemen, és hogy ilyenkor előfordulhat, hogy elolvasok dolgokat. Így is tettem. Megértettük egymást, de lehetőséget hagytam neki, hogy megtudja, mi az, amit elolvastam (ha nyitva hagyta), és nem kívántam, hogy meghallgassa a véleményemet. Láttam dolgokat, amelyekről örültem, hogy tud, és amelyek aggodalmat keltettek bennem. De a szülőség erről szól, nem a titkos megfigyelőrendszerekről.

 A gyermekeink egy olyan világban nőnek föl, amely úgy van felépítve, hogy az állam, a Google, a közösségi média folyamatosan kémkedik utánuk. Az otthonaik az utolsó rejtekhely a Nagy Testvér figyelő szeme elől. Tényleg meg akarjuk őket fosztani az otthon (adatvédelmi) biztonságától? És ez a picike függetlenség, az önkifejezés szabadsága nem az, ami mindig is járt a gyerekeknek?

Forrás

Mathew Ingram négyrészes vallomásának első része (link a többihez).

Egy tanulságos infografika, nálunk.

A TheOnion.com is szakértője, az E-Mom is elmondja véleményét ebben az interjúban.

Még egy tanulságos infografika:

Share Button

One Comment

  1. Pingback: Kié a cuki pofa? | Nézd velem!

Minden vélemény számít!