Miről szólnak a reklámok?

A Karácsony közeledtével megszaporodtak a bugyutábbnál bugyutább reklámok a 6 éves fiam által kedvelt mesecsatornán is. Így aztán én is elkezdtem hallgatni tőle, hogy milyen játékot szeretne a Mikulástól, Jézuskától a reklámozott játékok közül. Persze, tudom, hogy olykor milyen hívogatóan tudják előadni a reklámok egy-egy ételről, játékról, programról, hogy milyen jó, és ennek nem csak a gyerekek, de a felnőttek is bedőlnek. De azért először felháborodásomnak adtam hangot: „Ilyen buta játékot a Jézuska nem fog hozni!”, majd miután lenyugodtam, elhatároztam, hogy sokkal inkább arról fogom kikérdezni fiamat, hogy tudja-e, miről szólnak a reklámok. Egyik este aztán, amikor megint megemlített valami igen értelmetlen játékot, amiről éppen aktuálisan azt gondolta, hogy mennyire hasznos lenne számára (én az ilyeneket csak „egynapos játék”- nak nevezem), megkérdeztem, hogy szerinte mire is jók a reklámok. Azt hittem, leesik az állam, amikor szakszerűen elmagyarázta, hogy „hát arra, hogy meggazdagodjanak belőle!”. Ezután kifejtette, hogy ezek a játékok valójában nem is olyanok, mint a reklámokban, csak azért csinálják meg ilyenre azokat, hogy el tudják adni. Hű! Elkezdtem gondolkodni, hogy ezt vajon egyik „okoskodós” napomon én mondtam-e el neki ilyen pontosan, esetleg az oviban, a nagyszülőknél hallotta, vagy egyszerűen kitalálta. A választ nem tudom, mindenesetre megkérdeztem, hogy akkor miért is szeretné mégis ezeket a játékokat, amiket a tv-ben reklámoznak. Erre már a „nem tudom” volt a válasz. Megnyugtattam, hogy én is szívesen veszek néha olyan dolgokat, amiket a reklámok kínálnak, és hogy valóban az a céljuk vele, hogy minél többet eladjanak belőle. A következő kérdése az volt: „De miért ilyen gonoszak?”. Innentől már nehezen jöttem ki a témából, de gondoltam, ha már benne vagyunk, ki is próbálom a tudását. Megkérdeztem, hogy ha lenne egy filctolla, ami nagyon jó, és egy filctolla, ami kevésbé jó, és neki ez utóbbit kellene eladnia, mit tenne, hogyan reklámozná. Előadott kézzel-lábbal egy reklámot, amiből kiderült, hogy tökéletesen megértette a reklámok lényegét, hiszen csillogó-villogónak, szupernek minősítette az eladni kívánt árut. Büszke voltam rá! De arra azt hiszem, még egy ideig várnom kell, hogy ennek ellenére ne vágyjon a reklámokban eladni kívánt tárgyakra…

 

Olvasnivaló a témában:

Egy 2012-es tanulmány szerint egy átlagos néző, 4 éves kor felett naponta kb. 21 perc reklámot néz meg

A Kid.Comm 2 kutatási eredményeiből, amiben a 8-14 éves gyerekek médiahasználati szokásait veszik figyelembe, kiderül, hogy ezen korosztályban a gyerekek 47 % – a kicsit, 21 % – a teljesen egyetért azzal az állítással, hogy ”Szívesebben veszek olyan dolgokat, aminek láttam vagy hallottam a reklámját”

A reklámok hatása a gyerekekre

A reklám hatása a 6-9 éves korosztályra

-p-

Share Button

Hozzászólás