A kétéves, a YouTube és a szerzői jog

Mint médiatudatos anya, óvom kétéves lányomat az audiovizuális tartalmaktól. A tévénket még nem látta bekapcsolva (ez azért nem szándékos döntés, de nálunk napközben sosem megy), a nagyi sem nézheti a híradót, ha ő ott van.

Néhány kivételt azért tettünk. A YouTube-on nézünk (hetente egyszer – kétszer, alkalmanként nagyjából negyed órát, mindig közösen) zenei videókat, nem sokfajtát, mert a lányom igen kritikus az újdonságokkal kapcsolatban, de négy kedvence van – vagyis volt.

Kettő egy idősebb, kopaszodó, szakállas úr (akinek zenekari és szóló munkássága is megérdemelten népszerű a magyar gyerekek körében) két dalára készített “rajongói videó”: A Traktor címűben sokféle traktor, a Kutyát kérek-ben pedig aranyosabbnál aranyosabb kiskutyák fotójának egymás után vágásával készült a klip.

A múlt héten azonban nem sikerült megnyitnunk a videókat, elindultak (vagy el sem indultak), utána pedig a fenti szomorú képernyő fogadott minket:

 Juliska kétségbeesett, elszomorodott, tiltakozott – és persze a probléma összetettségét nem tudtam neki elmagyarázni. Itt és most viszont megkísérlem.

A szerzői jog a következőt jelenti: ha valaki létrehoz egy eredeti művet (verset ír, zenét szerez, fest), amit egy fizikai adathordozón (papíron vagy a számítógép memóriájában) rögzít, automatikusan a mű szerzői jogának tulajdonosává válik. Ez azt jelenti, hogy kizárólagos jogokat biztosít a tulajdonosnak a mű bizonyos típusú felhasználására.

A digitális korban sokkal könnyebbé vált az eredeti művek többszörözése, (minőségromlás nélküli és gyors) másolása, a szerzői jog azonban nehezen követi ezeket a változásokat, és egyelőre nem talált minden felet (szerzőt, terjesztőt és befogadót is) kielégítő megoldásokat.

Zene az interneten kétféle módon hozzáférhető: letölthető, illetve online hallgatható. Mindkettőnek léteznek teljesen legális formái: vásárolhatunk zeneszámokat különböző webes áruházakból, amiket aztán letölthetünk és hallgathatunk, ugyanúgy, mintha a cd-t vettük volna meg. Ha pedig a szerző maga teszi közzé online hallgatható formában, akkor biztosan legálisan is hallgathatjuk.

A dolog azonban nem ennyire fekete-fehér. Magyarországon – noha ezt sokan nem tudják – a letöltés és a másolás is legális – ezt kompenzálja a szerzők felé az úgynevezett üreshordozó díj1 (ez minden megvásárolt cd vagy pendrive árába bele van építve). Ez ugyanakkor féloldalas megoldás, hiszen a letöltés nem jöhet létre feltöltés nélkül, ez utóbbi pedig már illegális tevékenység. Ugyanígy nyugodtan nézhetünk illegálisan, a tulajdonos engedélye nélkül feltöltött videókat a megosztókon – a YouTube a feltöltőt is legfeljebb profilja letiltásával bünteti.

Ha már YouTube – hiszen a példánk is innen származik – a legnagyobb videómegosztó rendszer, ami a Google tulajdonában van, mostanában egyre szigorúbban veszi a szerzői jog kérdését. Lássuk, hogyan működik ez náluk, illetve tegyük fel a költői kérdést, amelyre az egész cikket ki akarom hegyezni: Valóban akkora kárt okoztunk-e az előadónak, hogy megérte könnyeket csalni egy kis rajongója szemébe? Vagy lettek volna más lehetőségei jogai érvényesítésére?

A YouTube eredeti célja az volt, hogy mindenki publikálhassa a házi videóit. Egy felhasználói fiókot létrehozva (ma már Google) segítségével saját csatornát nyithat, és feltöltheti videóit. Azóta gyakorlatilag bármi megtalálható rajta, és a cég szereti publikálni azokat az elképesztő számokat, hogy “amíg ezt végigolvasod, ennyivel több videó került fel”, “ha csak egy nap összes feltöltését meg akarnád nézni az ennyi és ennyi évig tartana”; viszont a nagy népszerűség, a rengeteg tartalom miatt kénytelen egyre szigorúbban venni a szerző jogot, és valamit kezdeni az illegális tartalmakkal.

Lássuk, hogyan. Nemrég magyar nyelven is elindult szerzői jogokkal kapcsolatos tájékoztató oldala2, amely a saját tartalom feltöltésével és általános kérdésekkel is foglalkozik.

A YouTube, amennyiben kap egy “hiánytalan eltávolítási értesítést” – ilyet bármely jogtulajdonos könnyen készíthet, ebben bizonyítja, hogy a mű valóban az övé – a YouTube eltávolítja (blokkolja) a videót. Ez történt a mi bácsink dalainak rengeteg videójával.

Ez a leggyorsabb és legegyszerűbb módja annak, hogy az előadó jogai ne sérüljenek tovább. Fölmerül a kérdés, hogy a sokszor évek óta fönt lévő videók miért pont most kezdték el zavarni – most viszont Magyarországról is elérhetővé vált a YouTube-on keresztüli pénzszerzés (monetizáció) lehetősége, ami azt jelenti, hogy a feltöltő/jogtulajdonos elhelyeztethet reklámokat a videója felületén, amiért aztán pénzt kap a YouTube-tól. Ezért már érdemes küzdeni, nekünk, hallgatóknak pedig remélni, hogy a blokkoltak helyett hamarosan megjelennek a “hivatalos” videók.

Létezhet az eltüntetésnél barátságosabb módszer is. A YouTube ugyanis egy nagyon komoly tartalomkereső rendszert üzemeltet, amellyel valamennyi feltöltött anyagot ellenőrzi. Amennyiben olyat talál, ami már benne van az adatbázisban, ellenőrzött jogtulajdonossal együtt, a következőket teszi (a jogtulajdonos választása alapján):

Monetizál – vagyis reklámot tesz alá, amiért nem a feltöltő, hanem a jogtulajdonos kap pénzt.

Blokkol – ezt tehát nem csak értesítés küldésével, hanem automatikusan is el lehet érni

Követ – ha a jogtulajdonos ezt választja, a videó sértetlen marad, viszont a nézettségi statisztikái innentől kezdve a jogtulajdonosnál jelennek meg.

A jogok érvényesítésére tehát léteznek felhasználóbarát megoldások is.

Nagy kérdés az is, hogy egy ilyen típusú videó mennyire rontja a szerző lemezeladásait, vagy például a koncertbevételeket. Úgy képzelem, hogy ilyen, gyerekeknek szánt tartalom esetében nem lehet lényeges a romlás, sőt, aki a neten megszereti, az az autóban is hallgatni akarja majd, sőt koncertre is el akar menni. Másrészt, ha én lennék ez a szerző, nagyon büszke lennék, hogy ilyen videók készülnek a dalaimhoz. Sőt, az se lenne kizárt, hogy népszerűsítési lehetőségnek fognám föl, olyasminek, ami akár többletbevételt is jelenthet nekem azáltal, hogy többen ismerik, szeretik meg a zenémet.

És hogy mi lett a vége a mi történetünknek? A papa hazajött, ott talált bennünket zokogva a számítógép előtt, úgyhogy leült mellénk, és gyorsan talált néhány olyan videónéző oldalt, ahová belinkelték ezeket a videókat, és ahol a tartalom maga is átkerült, onnan gyorsan letöltötte, és most megint bármikor megnézhetjük. Hepiend.

Frissítés:

A videómegosztón azóta megjelent a két dal hivatalos változata, egyetlen képpel. Érdemes elolvasni alatta a kommenteket – mindenkinek a traktor-képes volt a kedvence.

1Erről és a nemrég kirobbant vitáról részletesebben.

2 YouTube copyright magyarul.

Kapcsolódó: Amit minden szülőnek tudnia kell a YouTube-ról

-b-

Share Button

Hozzászólás