Továbbképzés

A Televele Médiapedagógiai Műhely Egyesület tanártovábbképzést szervez a Moped programot alkalmazni kívánó pedagógusok számára

A MOPED népszerűsítését, médiapedagógiai alapképzést, és médiapedagógiai hálózat fejlesztését célzó pályázatunk támogatásban részesült a Norvég Civil Alap pályázatán.

A tanártovábbképzési programban három városból vesznek részt pedagógusok (Ajka, Budapest, Eger), akik számára médiapedagógiai alapképzést és a Moped program megvalósításával kapcsolatos ismereteket tartalmazó kurzust szerveztünk. A képzés Budapesten kétszer egy napot vesz igénybe, és nagymértékben támaszkodik a Moped programban található pedagógiai mellékletekre, módszertani kézikönyvre.

A képzés részeként a résztvevő pedagógusok saját csoportjukban/osztályukban valósítják meg a Moped programot, melynek során az Egyesület szupervízióval segíti munkájukat.
A 2013. október 5.-én megtartott első képzési napon 6 óvónő és 8 általános iskolai tanár vett részt. A nyolc órás képzés helyszíne az ELTE Btk Múzeum körúti épülete volt.

A képzés célja: a pedagógusok médiakompetenciájának, médiapedagógiai ismereteinek fejlesztése, a médiaoktatás gyakorlati alkalmazási lehetőségeinek bemutatása.

Az első továbbképzés már elindult, de továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik érdeklődnek a médiapedagógia iránt és a későbbiek során szeretnének foglalkozni a kerettantervben is  megjelenő médiaismeret fejlesztésével. (Kérjük, ezt jelezzék a kapcsolati űrlapon is.)

A képzést támogatja a Norvég Civil Támogatási Alap

EEA+Grants+-+JPGNorway+Grants+-+JPG

KAPCSOLATI ŰRLAP

[contact-form-7 404 "Not Found"]

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.