Filmészlelés, filmbefogadás óvodás és kisiskolás korban

Ha akár csak egy órára is belebújhatnánk egy óvodás, kisiskolás bőrébe és újra úgy látnánk a világot, mint egykor, ennyi idős korunkban, komoly segítséget kapnánk ahhoz, hogy felnőtt létünkbe visszatérve könnyebben megértsük a gyerekek gondolkodását, élményvilágát, a valóság érzékelésének sajátos gyermeki másságát.

Varázslat hiányában a gyerekek viselkedésének, játékainak, rajzainak megfigyelésén, a hozzánk intézett kérdéseiken keresztül juthatunk egy kicsit közelebb valóságészlelésük mélyebb megértéséhez. A megértés pedig nagyon fontos a médianevelés során is. Ebben a cikkben a gyermekek észlelésének, televíziós élmény-, és filmbefogadásának sajátosságairól szeretnénk néhány gondolatot közvetíteni, mert úgy gondoljuk, hogy ez a tudás a mindennapokban felmerülő televíziózással összefüggő helyzetek, konfliktusok megoldását segítheti. A leírás során kifejezetten az óvodás, kisiskolás korú gyerekekre koncentrálunk, mert 10 éves kor körül jelentősen megváltozik a gyermekek észlelési, értelmezési képessége. Természetesen a kiskamaszok, kamaszok médiahasználata is rengeteg kérdést vet fel, de a felmerülő problémák, konfliktusok gyökerét máshol kell keresni, mint az óvodásoknál. Az egészen kicsik, a három éves kor alatti gyerekek médiahasználata is fontos, de ez is más jellegű kérdésfelvetéseket és válaszokat implikál. (Későbbi írásainkban a most kimaradó korosztályokra is külön szeretnénk figyelni)

Kezdjünk egy játékkal! (A játék a tapasztalatszerzés forrása kisgyerekkorban, mi felnőttek hajlamosak vagyunk ezt is elfelejteni.) Próbáljuk meg felidézni, mi az a televíziós vagy filmélmény, amely először eszünkbe jut a kisgyermekkorból? Mi is történt akkor a képernyőn, vagy a vásznon? Ki volt még ott a szobában, vagy a moziban velünk? Biztos mindenkinek sikerül találni emlékei között egy élményt, képet, és talán a hozzá kapcsolódó érzés emléke is felidézhető. Egyszerű játék, de segítheti a sajátos gyermeki valóságérzékelésről szóló gondolatok megértését.

Az óvodás, kisiskolás gyermek televíziós élmény befogadása, észlelése eltér a felnőtt észlelésétől, amelynek két alapvető oka van: az első a gyermek sajátos – erre a korszakra jellemző – világlátása, gondolkodási módja, észlelési képességei, a második pedig maga a televíziós nyelv. A kettő összefügg, és együttesen eredményezik a gyermeki filmészlelés másságát.

Milyen jellemzők mentén írható le az óvodások gondolkodásmódja, világképe?
Óvodás korban a gondolkodás legfontosabb jellemzője a képi reprezentáció, azaz a világ tárgyai, személyei, eseményei képi szimbólumok formájában rögzülnek a gyermek fejében (például a „fa” szó egy kisgyermek fejében egy konkrét, általa ismert fa képét hozza fel, nem tud általánosságban, elvontan gondolni egy fára). A nagyobb óvodásoknál már megkezdődik a fogalom elszakadása a konkrét képtől, de a fogalmi gondolkodás hiánya miatt a vizuális tapasztalat még nagyon könnyen megzavarja a gondolatban zajló műveletet, az óvodást könnyen becsapja a szeme, ítéletei, értelmezései ösztönösek, benyomás-szerűek. Ezt nevezzük perceptuális kötöttségnek („a gyermek nehezen tud elvonatkoztatni az érzékletektől, az érzékszervei által közvetített információktól, élményeit közvetlenül az határozza meg, amit lát, hall”[1]) A szemlélettelen fogalmak megjelenése már lehetővé teszi az elvont gondolkodást, ekkor már a fogalom teljesen elszakad a konkrét képtől. Ez azonban csak nagyobb iskolás korban válik meghatározó működési móddá.
A fogalmi gondolkodás hiánya miatt a kisgyermek még nem képes különbséget tenni a lehetséges és a lehetetlen között, számára még nem léteznek azok a fizikai törvényszerűségek, amelyeket a felnőtt nem csak tud, hanem mélyen át is él (Bár a szomszéd néni dühösen néz, nem fog a következő pillanatban boszorkánnyá változni és elrepülni). A gyerekeket jellemző mágikus gondolkodás miatt a világ egy óvodás számára varázslatok színtere, ahol minden megtörténhet, csak gondolni, vágyni kell rá. A mesék varázslatos világa nem csak a gyermek fantáziáját, hanem gondolkodásmódját is tükrözi, jól mutatja a gyermekek vágyakban áramló gondolkodási módját. Jellemző még az animizmus, a megelevenítő gondolkodás, a tárgyaknak, állatoknak érzései, gondolatai, szándéka van. A sajátos gyermeki világszemléletben az objektív valóság, az álmok, a fantázia még összekeveredik, az objektív és szubjektív valóság közti határ még átjárható számukra. Egy óvodás úgy gondolja, hogy a fejében lévő gondolatok mások számára is láthatók, vagy az álmában szereplő anyukája is pontosan tudja mi történt az álomban, hiszen ő is ott volt.

Szólni kell még az egocentrikus gondolkodásról, mint jellemző működési módról, ami azt eredményezi, hogy a gyermek a valóságot saját nézőpontjához igazítja, saját magára, cselekedeteire összpontosít, képtelen a másik nézőpontjának átvételére, a nézőpontváltásra. A nézőpontváltás képességének hiánya – mint majd látni fogjuk – komoly összefüggésben van a televíziós nyelv olvasásának lehetőségével.

A 7-8 éves gyermekek észlelése és gondolkodása már racionálisabb, differenciáltabb, logikusabb, képesek bizonyos összefüggések meglátására. Az iskolaérettség egyik jele, ha megjelenik a szempontváltás képessége. A kisiskolások gondolkodását már konkrét műveletekben történő gondolkodásként írhatjuk le. A „benyomások feldolgozásának, a valóság megértésének, a feladatmegoldó gondolkodásnak egy új módja alakul ki”[2]. Ezt a fajta gondolkodást azért nevezzük konkrétnak, mert „még tényleges cselekvéshez, tárgyakhoz van kötve”. A gyermek úgy végzi el a gondolkodási műveletet, mintha magukat a tárgyakat rendezné, csoportosítaná, de maga a művelet már a képzelet szintjén zajlik. A konkrét műveletekben való gondolkodás főként két műveletet tesz lehetővé: a soralkotást és az osztályozást. A konkrét műveletekre való képesség átalakítja a gyerek megismerési módját, érdeklődése a környezet, a világ reális jelenségei felé fordul. A mágikus gondolkodást 8-9 éves kor körül már sokkal inkább a valós világban zajló rendkívüli események körüli intenzív érdeklődés váltja fel. 10 éves kor körül már nemcsak a szempontváltásra képes, hanem egy adott helyzetet sok szempontból is képes mérlegelni, megjeleníteni, értelmezni.

Az óvodáskori és aztán a kisiskoláskori világlátás és gondolkodási mód rövid bemutatása után magáról az észlelésről is beszélnünk kell röviden. Kezdjük az észlelés általános leírásával . Az észlelés az ismeretszerzés első lépése, mozzanata. Induljunk ki abból az elméleti megközelítésből, hogy az ember valóságészlelése során tudására, biológiai adottságaira, életútjának történéseire épít. Nincsenek kész képek, ezeket a jelenben folyamatosan alkotjuk, a már elraktározott képek, élmények összefüggésrendszerében, amelyek értelmezési keretként szolgálnak az új információ benyomás felvétele során Egy gyermek észlelése sokban különbözik egy felnőttétől: egyrészt a megélt élmények mennyiségében és minőségében, másrészt a világról kapott új információk értékelésében és elhelyezésében, a már leírt sajátos gyermeki világkép, és gondolkodásmód miatt.

A gyerekek a médiából érkező információkat is a felnőtt észleléstől eltérően tapasztalják és dolgozzák fel. Korábban a televíziózásban létezett egy bűvös három éves korhatár. A legtöbb szakember azon az állásponton volt, hogy e kor alatt nem szabad a gyerekeknek televíziót nézni. A kicsiket nagyrészt néhány percnél tovább nem is igen kötötte le a televízió, hiszen az nem igazodott észlelési, mentális fejlettségi szintjükhöz. A nagy áttörést a 90-es évek végén megjelent Teletubbie-k hozták, amely sorozatot kifejezetten az egy-két éves korosztály számára készített a BBC. A sorozat sikere számos kutatást indított el, és a korábbi kínálatot is átalakította. Ma már itthon is több, kifejezetten a csecsemőket megcélzó csatorna létezik a médiakínálatban. Ezek a csatornák igazodnak ahhoz a jellemzőhöz, hogy a gyermek egyéves kora körül már szemlélő figyelemmel rendelkezik, lassú, ismétlődő mozdulatsorokat képes követni a képernyőn. A három éven aluliakat megcélzó csatornák komoly vitákat generálnak, a szakemberek többsége az agy fejlődésére a későbbi mentális képességekre gyakorolt káros hatásokkal kapcsolatosan fogalmazza meg kétségeit. (A téma aktuális kutatási eredményeiről, elméleteiről egy későbbi cikkben bővebben visszatérünk még).

Az eltérő észlelési és gondolkodási képességek mellett a gyermekek számára a tévés nyelv sajátosságai miatt is nehéz értelmezni, megérteni azokat a tartalmakat, amelyek nem kifejezetten nekik, az ő észlelési képességeik figyelembe vételével készültek. A tévés nyelv ugyanis más, mint a beszélt nyelv. A televízió és a film szimbólumainak megértését is ugyanúgy tanulni kell, mint az olvasást. A televíziós nyelv ismeretének hiánya pedig félreértéseket okozhat. Ha például egy párbeszédet látunk a televízióban, és hol az egyik, hol a másik arcot mutatja a kamera, felnőttként nem gondoljuk, hogy az éppen nem beszélő fél eltűnt. Ezzel szemben a gyerekek egy bizonyos életkor alatt ezt gondolják. A kutatások igazolták, hogy a televíziós nyelv elsajátítható önmagában a tévézéssel, de hangsúlyozni kell, hogy a különböző televíziós és filmes technikák értelmezése az életkori fejlettség függvénye is.

Mivel az óvodáskorúak még nem képesek a vizuális szempontváltásra, így nem tudják helyesen értelmezni a filmek beállításai és jelenetei közötti váltásokat, ezért a filmet nagyrészt önálló részek formájában észlelik és raktározzák el. Ezért van, hogy a kifejezetten kisgyerekeknek szóló alkotások televíziós nyelve egyszerűbb, a gyerekek észlelési képességeihez igazodik. Ezekben az alkotásokban óvatosan bánnak például a ráközelítéssel, nagyítással, képileg inkább egy bábelőadáshoz hasonlítanak ezek a műsorok. A cselekménynek, a térnek, a nézőpontnak és az időnek külön részekre tördelt ábrázolását a gyerekek csak tízéves kor után kezdik megérteni. Nem képesek értelmezni a motivációk képi megfogalmazását, amikor például a kamera ráközelítésével a felnőtt számára dekódolható az összefüggés, az üzenet. Több időre van szükségük a történés értelmezéséhez, ezért a gyors váltású, vágású jeleneteket, gyorsan beszélő figurákat egyáltalán nem értik, vagy félreértik. Nehéz különbséget tenniük például a narráció és a gondolatok alámondással való megjelenítése között (ez általában japán rajzfilmekben előforduló technika).

Az óvodáskorú gyerekek tévézés közben gyakran kérdezik: Ezt most színészek játsszák? A kérdés jelzi, hogy a gyermek a valóság és a fikció között csúszkál, ebben a kérdésben megerősítésre van szüksége. Az írott, illetve hallgatott mesék, történetek esetében könnyebb a gyerekek dolga, a képi megjelenítés hiányában kevésbé tűnnek azonosnak a valós eseményekkel a hallottak. A kutatások azt igazolták, hogy a 2–3 éves gyerekek számára a televízióban látottak ugyanolyan valóságot képviselnek, mint a valós személyek, tárgyak, események. Sok óvodás képzeli azt, hogy a televízióban látható emberek a televízióban laknak, vagy hogy ugyanúgy ismerik őt, mint ahogy ő ismeri a televízióban szereplőt. A kisgyermek képtelen arra, amire a felnőtt képes, nem tud különbséget tenni a valódi tapasztalat és a képzeletbeli (média-) világban megtapasztalható élmények között. Csak 7–9 évesen kezdenek rádöbbenni, hogy a televízió nem egy „mágikus ablak”, és a benne látható képek jó részét csak kitalálták.

Sok szülőnek okoz fejtörést, hogy miért rajong a gyermeke pont a Ben10-ért, Scoobyért, vagy Spongya Bobért. Azt is tapasztalhatják, hogy időről időre változnak a kedvencek, egy idő után lecseng egy-egy addig imádott figura, rajzfilm. Mivel is magyarázható ez?

A gyerekek nem véletlenül választanak ki egy figurát vagy mesét maguknak, a választás mögött mindig valamilyen érzelmi/életkori érintettség húzódik. Felnőtt korban is azok a filmek érintik meg különösen az embert, vagy azok a jelenetek maradnak sokáig (akár örökké) velünk, amelyek valamilyen kapcsolatban állnak saját tudatos, vagy tudattalan élményeinkkel, amelyek valamilyen minket foglalkoztató belső témához kapcsolódnak.
Minden életkorban vannak olyan témakörök, belső témák, amelyek kifejezetten ahhoz az életkorhoz kapcsolódnak, mint feldolgozandó problémák, feladatok. Az óvodáskorban ilyenek pl. egyedül lenni, elválasztva lenni, kicsinek lenni, naggyá válni („nagy akarok lenni, erős akarok lenni”), mi a halál, vagy fiúnak lenni, lánynak lenni (nemi identitás, saját testiségben való tudatosság).

A szülők által sokszor szörnyűnek talált akciórajzfilmek többsége arról szól, hogy a főhős, vagy hősök különös képességekkel, vagy „kütyükkel” felszerelkezve legyőzik a gonoszt, majd általában visszaváltoznak rendes gyerekké. A háttérben meghúzódó tematika tehát a naggyá, erőssé válás vágya. A saját kicsiség, a kicsiségből származó kiszolgáltatottság-érzés ellentétének átélését biztosítja a rajzfilmhőssel való azonosulás. Ezzel nem azt akarjuk állítani, hogy ezek az erőszakos rajzfilmek jó hatással vannak az óvodáskorú gyerekekre. Sőt, azt gondoljuk, hogy ezek a rajzfilmek nem az óvodás korosztály számára készülnek, és jobb, ha az ovisok nem találkoznak velük. Csak azt szerettük volna érthetővé tenni a példán keresztül, hogy mi állhat a gyermekek választásának hátterében. (A médiaerőszak hatása témakört szintén egy másik írásban szeretnénk részletekbe menően is körbejárni.)

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a gyerekek nagyon sok felnőtt tartalommal is találkoznak. Mint már említettük, ebben a korban csak töredéktartalmakat észlelnek, az összefüggéseket nem, vagy csak a nagyobb iskolások kezdik érzékelni. A médiaélményekről készült gyerekrajzok arról tanúskodnak, hogy egy gyermek számára nemcsak akkor lehet jelentős, és a belső világában megmaradó egy kép, vagy jelenet, ha az nagyon brutális, véres, vagy erőszakos, hanem akkor is, ha személyes jelentést kap azáltal, hogy a közvetített tartalom a megélt tapasztalathoz, vagy a fantáziáját aktuálisan foglalkoztató témakörhöz közel áll. A gyerekek nem az egész filmet észlelik, hanem csak a számukra fontos jeleneteket, üzeneteket, amelyeket viszont jelentősnek élnek meg. Előfordulhat, hogy egy-egy ilyen kép, vagy jelenet egy egész életre szólóan beleivódik a gyermek belső világába.

A tudatos médianevelés azt jelenti, hogy a szülők megpróbálják kiválasztani azokat a tartalmakat a széles médiakínálatból, amelyek igazodnak gyermekük életkori adottságaihoz, érzelmi, értelmi fejlettségéhez, illetve hogy nem hagyják magára őt a hozzáférhetővé tett tartalmakkal. A médianevelés nem egy statikus feladat, nem oldható meg csupán megfelelő technikai szűrőprogram beállításával (persze ez már komoly lépés a gyermek védelme érdekében), hanem egy folyamatos párbeszéd a gyermekkel a világ megismerése, ezen belül a média által is közvetített világ befogadása, átélése, és értelmezése érdekében.

Nagy Krisztina és Vadász Piroska

Share Button
Címke , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.